Hirdetés
A Google is megirigyelte az Apple fejlesztését, új funkció érkezhet az idei Nexus készülékekbe

Az Apple az iPhone 6s és 6s Plus fedélzetén mutatta be a 3D Touch nevet viselő nyomásérzékeny kijelző-technológiáját, ami bár nem váltotta meg a világot, sokak szemét felnyitotta az abban rejlő lehetőségek miatt.

Köztük a Google vezetőinek szemét is, hiszen, ha hinni lehet a Kínából érkező híreknek, akkor akár már biztosra is vehetjük, hogy az idei Nexus készülék(ek) is hasonló technológiával felszerelve kerülnek majd értékesítésre.

Ami a Google idei modelljeit illeti, egyelőre még nem nyilvános, hogy ki gyártja le azokat, mindenesetre a legutóbbi hírek szerint a HTC-nek van erre a legnagyobb esélye, aki egyből két készüléket is letehet majd az asztalra.

A keresőóriás készülékeibe kerülő nyomásérzékeny technológia érdekessége, hogy az azt működtető szoftver magába az operációs rendszerbe kerülne beépítésre, így azzal nem a készüléket előállító vállalatnak kellene foglalkoznia.

Ez pedig jól jöhet a Xiaomi, Meizu, Oppo és Vivo négyesnek is, akik a hírek szerint szintén hasonló technológiával felvértezett készülékek piacra dobását tervezik a jövőben, ami egyben azt is jelentené, hogy az idei év végére a tavaly még forradalmian új megoldás teljesen átlagos funkcióvá válna az androidos készülékekben.

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a tech-világ híreiről, kérjük lájkold a Tech-live.hu Facebook-oldalát.

Hirdetés
Cikk archívum...