Hirdetés
Bukás lett a Google alkalmazása, eltávolítják azt a felhasználók gépeiről

A Google bejelentette, hogy fokozatosan távolítják majd el a felhasználók gépeiről azt a Chrome alkalmazásindítót, amelytől korábban azt remélték, hogy könnyebben hozzáférhetővé teszi majd a letöltött alkalmazásokat.

A keresőóriás az alacsony kihasználtságot említette a program törlésének okaként, vagyis kijelenthető, hogy eme fejlesztésük nemes egyszerűséggel csődöt mondott. A törlés kiterjed majd a Windows, Mac és Linux rendszerekre is, de a Chrome OS-t használók a továbbiakban is élvezhetik annak előnyeit.

01-Chrome

A teljes eltávolítási folyamat nem egyik napról a másikra fog történni, hiszen a Google szerint az akár hónapokat is igénybe vehet majd. „Néhány héten belül, ha valaki először tölt le egy Chrome alkalmazást, már nem látja majd azok alkalmazásindítóját. Azok, akik jelenlég még használják ezt a fejlesztést, egy üzenetet fognak látni, amiben arról tájékoztatjuk őket, hogy az említett alkalmazás törlésre kerül. Júliusig minden felhasználó számítógépéről eltávolítjuk alkalmazásindító programunkat”, jelezte bejegyzésében a Google.

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a tech-világ híreiről, kérjük lájkold a Tech-live.hu Facebook-oldalát.

Hirdetés
Cikk archĂ­vum...