Hirdetés
Játssz velünk zsákbamacskát, és nyerj értékes elektronikai termékeket!

Az egyik legnagyobb elektronikai termékeket forgalmazó kínai webáruház szeptemberben számos játékkal várja a látogatókat, mely játékok keretében értékes ajándékokat nyerhettek.

A szeptemberi szüretként hívott játék négy részből fog állni, mely során soha nem látott akciókkal és remek nyerési lehetőségekkel kedveskedik majd a vállalat. A felhasználóknak lehetőségük lesz, hogy különböző termékekhez eredeti áruknál jóval olcsóbban jussanak hozzá, míg a szerencsésebbek akár aprópénzért is rendkívül értékes ajándékokra tehetnek majd szert.

Az akció első része a bemelegítés nevet viseli, de nevével ellentétben már itt is elképesztően jó fogásokra lehet szert tenni. Azok, akik közösségi oldalaikon megosztják az egyes termékeket, komoly kedvezményeket szerezhetnek, lesz, aki a saját maga által összeállított bevásárlólistát is megnyerheti, ám a legérdekesebb és legizgalmasabb móka egyértelműen a zsákbamacska lesz, mely során meghatározott összegért vásárolhatunk meg egy pénzes zsákot, amiben természetesen nem tudhatjuk, hogy mi lapul. A zsákok minden nap változnak, a Xiaomi terméket rejtő például már 18 dollárért is bezsebelhető, a lehetőséggel pedig jó lesz minél hamarabb élni, ugyanis a naponta rendelkezésre álló zsákok csak korlátozott számban érhetők el. A Gearbest közlése szerint a zsákok minden egyes eseteben áruknál jóval értékesebb terméket rejtenek, ráadásul egy zsákban akár több termék is lapulhat. Ha szerencséd van, akár már 2500 forintért is hozzájuthatsz így egy okostelefonhoz.

A megosztós játékot is érdemes lehet majd felkeresni, hiszen a Gearbest több terméket is ki fog jelölni, amiknek ára a megosztások számának növekedésével párhuzamosan fog csökkenni. Egy felhasználó bármennyi terméket megoszthat, ám termékenként erre csak egyszer nyílik lehetősége. A végső ár szeptember 11-én lép életbe. A termékek itt is cserélődni fognak, ha sokan összefogtok, akár egy MSI Gamer laptophoz is jutányos áron hozzájuthattok.

Természetesen nem maradnak ki a kínálatból a hagyományos leértékelések sem, hiszen mától akciós áron juthattok hozzá számos okostelefonhoz, táblagéphez, okoskarkötőhöz, órához, és még sok minden máshoz. Példaként itt van rögtön a Vernee Thor, amely a 8-magos processzor, a 3GB RAM, az Android 7.0 operációs rendszer és az ujjlenyomat-olvasó ellenére már 27 ezer forintért bezsebelhető.

Azoknak is van egy jó ajánlatunk, akik az iskolakezdés után laptopvásárlásban gondolkodnak, hiszen az Intel Apollo Lake processzorral, 6GB RAM-mal, Full HD IPS kijelzővel, fém készülékházzal, minőségi kidolgozással és elképesztően könnyű, 1.5 kilogramm alatti súllyal rendelkező Windows 10-es Jumper EZBOOK 3-ért mindössze 56 ezer forintot kell fizetni, ami ezért a specifikációért és anyagminőségért szinte semmiség.

Mint mindig, most is csak néhány ajánlatot mutattunk be a több ezerből, ezért érdemes minél előbb meglátogatni a Gearbest weboldalát, ahol továbbra is ingyenes kiszállítás mellett rendelhetjük meg a jobbnál-jobb áron kínált termékeket.

Mai ajánlatunk: Xiaomi Mi Max 2 – Link

További információk

Hirdetés
Cikk archĂ­vum...