Hirdetés
Lehullt a lepel az ASUS új okosórájáról, a ZenWatch 2-ről

Az elmúlt évben mutatta be az Asus meglehetősen stílusos, ZenWatch névre keresztelt okosóráját, ha tetszett, amit akkor láttál, vélhetően most is elégedett leszel majd, hiszen a Computex kiállításon megérkezett az utódja, a ZenWatch 2 is.

Az óra legtöbb eleme az előd vonalát követi, azonban merítettek némi inspirációt az Apple okosórájából is, ennek eredményeként pedig helyett kapott az eszközön egy külső gomb, ami az operációs rendszerrel való kommunikációban játszhat majd szerepet, noha első ránézésre csak egy csinos bekapcsológombnak tűnik az Apple Watch funkcionális koronájával szemben.

A rózsaarany, ezüst, és sötétszürke színekben elérhető óra méretére vonatkozó pletykák is igaznak bizonyultak, így a ZenWatch 2 valóban elérhető lesz két különböző kivitelben is. Azok, akik a kisebb megjelenítővel szerelt változatot szeretnék beszerezni, választhatják a 45mm-es modellt, ehhez 18mm-es szíj tartozik, míg a nagyobb 49mm-es modellt, 22mm-es szíjjal vásárolhatják majd meg a termék iránt érdeklődő felhasználók.

Amit tudni lehet még az óráról az az, hogy mágnesesen kapcsolódó töltőkábelt, AMOLED megjelenítőt, és Gorilla Glass 3 borítást kapott, bővebb specifikációjáról és árazásáról azonban majd csak a szeptemberben kezdődő IFA kiállításon számol be az ASUS.

Hirdetés
Cikk archívum...